Csernátoni Gyula: Petőfi könyvtár 25. Petőfi-tanulmányok (1910)

V. Petőfi vallásos és erkölcsi nézetei

148 Petőfi-Könyvtár II. Petőfit rövid élete folyamán leginkább vonzotta a természet és a családi élet. A természet végtelensége, soha ki nem apadó szépségei és változatossága állandó bámulattal töltik el és egyszersmind isten és a szabadság fogalmára eszméltetik; a családi élet kölcsönös szereteten alapuló meghittsége, nyugalma, melege pedig oly ideálként lebegnek előtte, amelynek megvalósulásában az élet legnagyobb erkölcsi elve nyer kifejezést. Az Apostol ifját, midőn először szabadul ki a város falai közül s látja meg a „fellegekbe ágaskodó bérezek közt" a rengeteget, ahol „mennydörgés a folyam zúgása, s a mennydörgés Ítéletnap rivalma"; vagy a pusztát, ahol a „bogárdöngése a legnagyobb zaj

1', ihlet szállja meg s letérdepelve imádkozik : Imádlak Isten, most tudom, ki vagy ! Sokszor hallottam és sokszor kimondtam, De nem értettem nevedet. A nagy természet magyarázta meg Hatalmad és jóságodat . . . Isten keresésére is a természet szépségei ösztönzik. Midőn „gyermekévei szűk völgyéből az ifjúság hegyére„ jut s meglátja maga körül a roppant világot, amely „szépségekben olyan gazdag és gazdagságában olyan szép, hogy a szem egy élten át elgyönyörködhetik csak egy parányi részén is" . . . elragadtatásában fölkiált: