Csernátoni Gyula: Petőfi könyvtár 25. Petőfi-tanulmányok (1910)

IV. Petőfi és az 50-es évek költői

Pető fi-t anulmányok 105 versbe Kemenes nevét, Hogy lelkesüljenek rajta az odavaló jó czitnborák. És ezeknek, amilyen romlatlan szivök volt, eszökbe se is jutott, hogy kemenesi-füzes berek helyett belényesit is mondhatnának s a vers azért egy csöppel se lenne jobb, avagy rosszabb. íme, ilyenné zsugorodik a gyakorlatban az a sok szép ábránd és büszke szó a költészet újjáalakításáról. Ezekben a sivár, egyszínű versekben még csak hangulat sincs, amely az embert egyegy pillanatra elringatná. Fővel vannak csinálva minden ízlés nélkül s az ember, mikor a füzet végére ér, valósággal megutálja azt a duhajkodó kemenesi szalon-parasztot, aki az Isten drága napját lopva, hol a korcsmában veri a mellét, hol a mezőn ólálkodik, hol meg a szomszédasszony konyhája körül lebzsel és mindig dicsekedve, folyton magáról beszélve: szavaiban és tetteiben egyaránt ízetlenkedik és okvetetlenkedik. Lisznyayban legalább van kedély és egyéniség, amely még túlzásaiban is le tudja bilincselni érdeklődésünket. Szelestey a kemenesi dalokban a saját agyrémszülte magyar parasztjának az álarczát veszi magára és az alól beszél, úgy, hogy egy természetes hangját, egy őszinte sóhaját vagy egy szívből jött kaczaját se halljuk. Büszke elméletét, amelyhez a Gyulaiék és Erdélyiék komoly és kíméletlen kritikája után is görcsösen ragaszkodott: a saját prakszisával döntötte meg. Később ő maga is szakít ez iránynyal, amelynek egy néhány Spetykó Gáspár-féle kisér-