Csernátoni Gyula: Petőfi könyvtár 25. Petőfi-tanulmányok (1910)

IV. Petőfi és az 50-es évek költői

Pető fi-t anulmányok 103 Hajolj idébb, ha lehet: Hadd nézzem a szemedet 1 Heje hó! Hadaró! Megesz babám a bagó! Ne félj rózsám, ne ne ne: Nem vagyok én a fene! Hipip happ! Be jó nap: Részeg vagyok, mint a csap! Sehol azonban nem kínálkozik oly kedvező alkalom a költői nyelv gazdagítására, mint a népies fölkiáltásoknál, vagy kurjantásoknál. Petőfi ugyan egyetlen egyszer föl mer kiáltani, hogy: „ Kocsmárosné eb az ingét!" — de hát mekkora szegénysége ez a költői nyelvnek! Szelestey rögtön segít is rajta s Lakodalom lesz czimű költeményében a fölfedezetlen kincsek egész garmadáját önti előnkbe ilyenformán: „Gyuha, gyuha, gyuhárum ! Hej, sáláj-sáláj-dum ! Hej, sánáj, sánáj, sánáj, czinczom-czinege! Dim-dom,,de-ne-de! . . . Hej rintom, kanyarintom ! Haj regürejtem !" Vannak költeményei az ethnográfikus fajtából, amelyek részben csak azért Írattak, hogy a „táj szokásaival kapcsolatban levő szavak" is szerepeltetve legyenek. Ilyen a többek közt a Családképek czimű a Falu pacsirtája-ban. Ez úgy kezdődik, hogy szerzőnk beszól a szomszédasszonyhoz és megkérdi, hogy mit motoráz és merre tollászkodik az az inczempincz kis lánya, aki káfyon-