Csernátoni Gyula: Petőfi könyvtár 25. Petőfi-tanulmányok (1910)

IV. Petőfi és az 50-es évek költői

104 Petőfi- Könyvtár füttyöt hányt a legénynek ? Vájjon e fütyfürütytyös hamis oldalborda, aki a szöszt csak czuczorkázni vitte a fonóba, kapna-e most a legényen, ha hazavinnék ó mobiliának? Mert hát bizony olyan hányibáji s a bokáin nagy telenkes bocskor csoszog és kilencz batkát sem ér a genyegúnyája stb. De elég a tréfából. Próbáljunk ebben a kemenesi poézisben valami komolyat is fölfedezni. Mikor a 80-as évek elején az u. n. rajzok korát éltük, egy jó ismerősöm egész elmélettel vigasztalta meg azokat, akik elbeszélő irodalmunkat a túlságos elaprózástól féltették. Szerinte irodalmunknak e rajzokra feltétlenül szüksége volt, mert eddigi regényíróink csak nagy vonásokban dolgoztak s az apró, de annyival jellemzőbb megfigyelésekre nem igen jutott idejük. A rajzírók majd az ilyenekre is ráterelik a figyelmet s akkor a mi regényíróink is oly részletesen s annyi gonddal fogják kidolgozni a staffage-t is, mint ahogy Dickens, vagy az oroszok teszik. Hátha a kemenesi-, hegyháti-, palócz- és cserháti daloknak is meg van ez az értékök a költészet egyetemére nézve? ... Ne ámítsuk magunkat! Ez a kemenesi czimbalom bizony épp oly joggal lenne nevezhető Nyikóparti dudának is, mert egy bokor nyakafacsart tájszón kivül, mint amilyenek a kákonpillés ruha, ekczemoncza (podgyász), sög (süveg), fakókerék (bolygótüz), zólás (pityókos) stb. semmi sincs jellegzetes bennök a Kemenesaljára nézve. Szelestey is jól érzi ezt és a hol csak lehet, mindig beleszövi a