Dr. Ferenczi Zoltán: Petőfi könyvtár 24. Petőfi eltűnésének irodalma (1910)

Első fejezet: 1849-1861.

16 Petőfi-Könyvtár világos óráiban. Ti többi hű barátok, kik együtt töltöttük ott fent junius utolsó napjait, gyaníthatátok-e, hogy egy hónap múlva örökre el fogjuk öt veszteni ?! . . . Mily villámgyorsan ragadta fatuma őt az élet végpontja felé, e két hét alatt! ... És ha elgondolom: mily tündöklő fényűek voltak e genius végnapjai! . . . Költészetének hattyúdala, nejétőli elválása után; kedvének szilajsága egész utunk alatt; szikrázó szeszélye: mintha szelleme lőpor gyanánt akarna kilobbanni; mindannyi hírnökei egy közellevő nagy pillanatnak. És egyszer csak elvész szemünk elől, mint futó csillagfény . . . Eltűnik, mint Homer, hogy sírját ne tudja senki . . . Élete s halála: egy szép költemény, tarka csillogó ábrákkal, orkánzugás és madárzenével, Sibillák és kóborszellemekkel, siró és enyelgő gyermekangyalokkal."

1) Állítják némelyek, hogy Bem, mikor őt a csata utáni éjen az iszapból kimentve Székely-Kereszturra vitték, már akkor kerestette a költőt s aki csak oda vergődött, tisztet, közlegényt megkérdezett róla, de senki sem tudott válaszolni. Papp Miklós nem mondva meg forrását, 1878-ban azt írja, hogy Bem egész éjeket nem aludt a költő miatt lelkiismereti nyugtalanságában, hogy ő hivta vissza s ha szekér állt meg vagy kard csördült meg a lépcsőn, kitekintett, hogy nem Petőfi érkezik-e? B. Kemény Farkas egyszer előtte kérdezte egy őrTörökországi naplója, 8—9.1.