Dr. Ferenczi Zoltán: Petőfi könyvtár 24. Petőfi eltűnésének irodalma (1910)

Ötödik fejezet: 1888-1895.

Petőfi eltűnésének irodalma 133 túl, Zeyk Domokos lovának kengyelébe kapaszkodott, de le kellett szállania, mert Zeyket néhány kozák támadta meg, kardja eltört s mellbe szúrták. Petőfi a töltés mellett a bozót védelme alatt elért a buni hídra, hol több orosz katona állta útját. Arra futott Gáspár Gergely honvéd s a költő rákiáltott: — Ha vitéz vagy, gyere ide! Petőfi vagyok! Alig ment Gáspár húsz lépést, visszanézve látta, hogy a költő mellbe szúrva a Kükíillőbe esett, de onnan kimászott, mert más menekülők a költőt a víz melletti csigolyásban (füzfásban), míg mások a vámház melletti téglarakásnál látták, de nem segíthettek rajta. Augusztus 1-én id. Csonta Juon vitte őt szekerén a földjére ásott sírhoz. Szerinte kecskeszakálú,vászon öltözetű, borzolt hajú volt. A sírnál a muszka közkatona gyűrűit elvette és noha azt kiáltotta: Élek! Meggyógyulhatok ! Petőfi vagyok ! Segítsenek ! — mégis bedobta a gödörbe s hullákat hányatott rá. Egy Vámos György nevű ember, ki ott volt, rémülten kiáltott fel: Jaj Istenem, élőket is eltemetnek! Ezután Bader János parancsra meszet hintett a holtakra s a sírt behantolták. Az öreg Csonta szerint ott nyugszik Zeyk Domokos és Bartha Elek is. A sírt utóbb Csonta fia füzfaveszőkkel ültette körül. A czikk többi része az Ilyés által jelzett sírhely czáfolata, melynek ellentmond a még élő öt román, kik a gödröt ásták, de ellentmond maga a hely,