Dr. Ferenczi Zoltán: Petőfi könyvtár 24. Petőfi eltűnésének irodalma (1910)

Ötödik fejezet: 1888-1895.

Petőfi eltűnésének irodalma 129 — Ne temessetek el, kutyák! Hiszen látjátok, hogy még élek! Azt is mondta gr. Haller szerint: Én Petőfi vagyok. A szívtelenek azonban ezt kiáltották neki: — Dögölj meg, Kossuth-kutya! s így temették el 19 vagy 23 társával, kik közt még más élő is lehetett. Ennek Bader János tanuja volt. Ekközben gr. Haller József szintén két levelet is írt H . . . R . . .-nek. Ezek közül a november 20-ikiban azt írja, hogy kihallgatta Bader Mihályt, az említett János fiát, aki azt beszélte, hogy apja csakugyan ott volt a holtak temetésén. Ez három napig tartott. Az oroszok Segesvár piaczán szalmára fektették a behordott sebesülteket s élőt nem temettek el. Bader Mihály felesége azonban ehhez hozzátette, hogy apósa egy polgári öltözetű halottat hozott haza s* feleségével a kertjökbe temette azzal a megjegyzéssel, hogy ez a halott Petőfi Sándor. Sírjára egy cseresznye- és egy birsalmafát ültetett. Mindez azonban gr. Haller József szerint csak ellenőrizhetetlen mende-monda s november 25-iki levelében megczáfolja maga is, hiszen ily eset titokban nem maradt volna oly soká. Bader Jánosné adata megbízhatatlan, hiszen akkor csak nyolcz éves volt. Tény az, hogy élőket is temettek el s a Bader Mihály-féle eltemetett halott egy Orosz Ferencz nevű katona volt. Ő tanukkal bírja bizonyítni, hogy Petőfit élve temették el a Lunka keleti, az országút melletti szögletétől 80 lépésre Segesvár felé. így a Petőfi-Könyvtár. XXIV. 9