Baróti Lajos: Petőfi könyvtár 22. Petőfi a ponyván és a népirodalomban; Petőfi-regék (1910)

Péterfy Tamás: Petőfi regék

86 Petőfi-Könyvtár Legtöbbet a haza sorsáról beszélt a csábitó hegyi szellem, mert úgy tapasztalta, hogy ez tetszik leginkább Petőfinek. Aztán cselt vetett neki . . . Oda igérte az aranyait, amelyek nagy rudakban vannak elásva a várhegy körül. Azzal biztatta, hogy ezek árán annyi katonát szedhet Petőfi, hogy annyi még sohasem volt a magyar hazának. De mindezeket csak akkor kapja meg, ha legalább három napig vendége lesz a szellemnek. Hát a gonosz szellem éppen jól számított. A költő mindennél inkább szerette hazáját. Szive vérzett a magyar nemzet rabsága miatt, így aztán a nagy hazaszeretet következtében hallgatott a szellem csalogató szavára. A gonosz szellem pedig, amint szépszerével becsalta sziklaodujába, hát bezárta, de úgy, hogy onnan tiz hosszú esztendeig elmenekülni, kiszabadulni nem is tudott. Tiz esztendő hosszú idő. Azt hitte a szépséges hegyi szellem, hogy ily rengeteg idő alatt mindent elfeled Petőfi, ami idekinn azelőtt történt. Igyekezett is elbűvölni mindenféle uton-módon. De csalódott. A költő mindent felejtett volna, csupán édes hazáját nem birta feledni a bűvös erő hatása alatt sem. Egyszer aztán nagy, igen nagy beteg lett a sziklabarlang tündérpalotájába zárt Petőfi. A zárt levegőt nem birta tovább tűrni. A hegyi szellem így kényszerítve vala, hogy szabad levegőre kibocsássa kedveltjét. Hát kivezette Petőfit, de bánkódva tapasztalá, hogy nem birta többé bűvös barlang-