Baróti Lajos: Petőfi könyvtár 22. Petőfi a ponyván és a népirodalomban; Petőfi-regék (1910)

Péterfy Tamás: Petőfi regék

84 Petőfi-Könyvtár dotta, hogy a kígyók minden esztendőben összesereglenek, hogy királyt válasszanak. Meg is mutatta lent, egy kerek mélységben a kigyógyülés helyét. Közbe fölérkeztünk a hegygerinczre. Csupán egy hosszú völgy választott el a kopasz Nemere hegytől, legalább úgy látszott a tiszta bérezi levegőben, de később homlokunk gyöngyözésével tapasztaltuk, hogy a látszat csalt. A gerinczen megpihentünk, vagy inkább széttekintettünk a vadregényes fenyvesek honában. Majd folytattuk a gyaloglást tovább kelet felé. Alig pár száz lépésre a pihenőhelytől újra beszélni kezdett az erdőkerülő székely: — Ahajt van a Petőfi köve! — szólt hátra s tőlünk délre, a Lakócza hegy irányába mutatott. Érdeklődve néztünk a mutatott irányba. Egy magányosan álló szikla ülőszék alakjával csakugyan odavonta a figyelmünket. — Miért hivják Petőfi kövének? — kérdezem az atyafit, — hiszen tudtommal nem járt errefelé a nagy költő soha. — Nem-e ? — veti vissza a kérdést a székely, de azért érdekes szóejtéssel beszélt tovább. — Hát nem hallották ennek a történetét? Mind a ketten tagadólag ráztuk a fejünket, de nem beszéltünk, hogy annál inkább beszélhessen az atyafi. — Pedig igen szép, igaz históriája van ennek! — magyarázta a Petőfi köve felé lépegetve, —