Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

IV. Petőfi a természet realistája

96 Petőfi-Könyvtár puszta felsorolások, hanem eleven jelenetek, melyeket alapszín gyanánt a költő borongós hangulata forraszt együvé. Hogy mennyire bele tudja magát élni a táj egyéni világába, mutatja a „Kutyakaparó". Azt a képet, melyet Vörösmarty a „Puszta csárdá"-ban egy oda benyitó betyár dala alakjában megpendített, de a magyar népdal nyomán csak néhány nagy vonásban vázolt (Kidőlt-bedőlt az oldala, belejár az istennyila, a forgószél dúdol rajta, boszorkánytáncz van alatta, gözütanya, denevérház), melyhez hasonlót, de sötétebb színűt Arany „Az elhagyott lak"-ban állit elénk, szintén a korviszonyokból meritve, azt ő részletesen s mélyebb megfigyeléssel irja le. Ha sivárságánál fogva úgynevezett költői vonásokat nem is nyújt, éppen e negativ jelenségek éles rajzát megkapó igazsággal tárja elénk. De érezvén, hogy a „grau in grau" elve szerint kidolgozva, képe fájó hatással lenne reánk, mintegy szánakozik rajta s a humor mezébe öltözteti és pedig abba, melynek „akasztófa-humor" a neve. Az utazó a csárdában — mely éppen arra szolgálna, hogy felüdítse az embert — eledelt egyátalán nem kap s ha csak rátekint az eléje tett lőrére, megátkozza Noét is, hogy bárkájába szőlőt hozott. A kis szobán végig nyúló asztalt alig védik meg erőtlen lábai a feldőléstől — pedig a biztosság lenne a főkelléke. A pad is behorpadt a közepén, nem a sok üléstől, hanem a vénségtől — pedig még szívesebben áll az ember, semhogy kényei-