Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

III. Petőfi természetszeretete

60 Petőfi-Könyvtár külső alakja legkülönbözőbb, gyakorta egymás mellett feltűnő összevisszaságban homokbuczkás síkokat, sűrű erdőket, hempelygő folyókat s hatalmas hegylánczokat mutat. Kivált a tavasz rövidsége kelt bennünk sóvár vágyat utána, úgy mint Indiában a hosszú esőzés mámorrá fokozza a nyár elérkezésén való örömet. Csak egy elem hiányzik, a mi különben csodálatosan bőkincsű természetünkből. Ez a tenger a maga szabadságával, végtelenségével, melynek az északi költészet legmegragadóbb termékeit köszöni. Első sorban e körülmények jönnek tekintetbe, midőn Petőfiről, a természet költőjéről akarunk szólani. Már gyermek- és ifjúkori viszonyai beléolták a hozzá való vonzódást. A Kunság vidékén született, a Duna-Tisza-köz azon részen, hol a nomád, a természethez közelebb álló népélet nyomai máig is észrevehetők. A tatárfajú Kunság fiaival nőtt fel s mintegy öntudatlanul belopózott lelkébe a lovas nép heves fogékonysága és korlátlansági vágya. Megnyíló szemének első képei a szabad mező, a végtelen róna délibábjával, szőke folyamával, gazdag erdőivel, lankás dombjaival. Egész ifjúságát barangolva tölté, bejárva az országot egyik végétől a másikig s nyomorában más öröme nem lehetett, mint a ragyogó tavasz, a dús ősz, másnak nem panaszolhatta bajait, mint a fáknak s az úti madárnak, másban, mint a vándor felhőben, a hazátlan szellőben nem láthatta éltének hasonmásait. Rendkívül érzékeny képzelete s éles meg-