Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)
III. Petőfi természetszeretete
Petőfi és a természet 61 figyelése, mint a bromezüstlap a fényt, a nyert benyomásokat felfogta s megőrizte lelkében úgy, hogy később a szerkesztőségi rideg szobából mintegy Fortunatus köpenyével egy pillanat alatt ott lehetett széles ez országon, ahova kívánkozott. Ne feledjük, hogy költői tehetsége mely talajból szítta első erejét. A népköltészet, kivált a népdal volt az első forrás, melyből teremtő géniusza éltető italát merítette. Jártában, keltében az egyszerű kebel naiv természetszeretete csengett fülébe, mely mint a gyermeki képzelet egyáltalán, ember, állat, növény, csillag közt nem tud különbséget tenni s mindannyit egyenlően érzéssel, élettel, bár csak általános vonásokban ruházza fel. Innen szíván táplálékát, önkényt következik, hogy mihelyt felkelt benne a tanulás vágya, ösztönszerűleg oly költőkhöz nyúlt, kik a természet evangéliumát, az ő lelkének is szent, bár még zavaros hitét hirdették. Látjuk, hogy ifjúkori költeményei között van fordítás Matthissonból, Claudiusból. Később kedves költői lettek Burns, Moore, Shelley s kétségtelen, hogy Byron, Heine és Lenau természet-költészete ellenállhatatlan hatást tett reá. Azt is észrevehetjük, mily nagyra becsüli Ossiant, a komor északi természet költőjét. Ha még mind e tényező nem avatja vala fel a természet dalnokává, megtette volna kora társadalmának felfogása s iránya. Akkor a természetért való rajongás már egész divattá vált. Hegyek megmászása, az utazás egész sporttá fejlődött, a déli és keleti vidék, különösen Olaszország magasztalása általános lett,