Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

II. A természet a magyar költészetben

40 Petőfi-Könyvtár nyomán haladó Rimay Jánosnál, , ahol ő (kedvese) elmegyen, vidám minden virág". „0 neki sincs kedve, mint a madárnak, mely társát vesztve csak bolyog, zöldség közt aszú fát keres". Beniczkynél az ókori klasszikusok hatása mutatkozik: „A kívánatos kikeletnek gyönyörűségéről" ír s előadja, mint „örül Flóra látva, hogy fű, fa bimbózik, mindenféle állat örül, minden gyökér, mert remél ujulást, mindenfele madár, kit dér, hideg elzár, vigan kezd uj éneket stb., csak neki szegénynek foly dolga keservesen". Csupa általános vonás, megszokott s elkopott hasonlatok, érzés és természet egybeolvadásának semmi érezhetőbb nyoma! Még kevésbbé az epikában ! Zrínyi egészen Vergilius-Tassoi terjedelemben s módon allegorikus alakok gyanánt szerepelteti a természeti tüneményeket. „Ihol jön szárnyas lovon szép piros hajnal ... a ló fekete volt, de szebb Pegazusnál, orra lyukából tűz, szeméből jön halál. Minden kis veríték, mely lóról csöppenik, szép gyönge harmattá a földön változik" stb. Mily bántóan kirivó a török-magyar világ festése közben a római mithosz szerepeltetése. Máskor, ha az évszakokról történik emlités, csak kellemeik jutnak számba. így a török gyermek hires dalában, mely ma is csak azon ellentét éreztetése következtében tesz ránk hatást, hogy mily gyönyörökről álmodik a török vezér, pedig mily csalódás várja. Gyöngyösi igazi lírikus természeténél fogva már sokkal jobban hatol be a táj vagy időszak hangulatába, e!-elhagyogatja az istenek szerepeltetését s bár még