Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

I. A természetfelfogás változásai

36 Petőfi-Könyvtár szet beléletébe s az általános vonások helyett mennél részletesebb rajzokat adnak. Thomsonnál és utánzóinál a régi nyugodtan szemlélő mitologikus természetfelfogás szentimentálissá lesz, de aprólékoskodó, didaktikus, nagyon is idillikus, gyakran tettetett. Rousseau szubjektiv-patetikussá teszi, Wordsworthnál és követőinél realisztikusabb színeket nyer, de túljózan, kirivó szándékosságú, s a természetnek inkább csinos és kedves, mintsem fenséges, regényes tüneményeinél állapodik meg, a többi naturalistánál szerelmi, elmélkedő s hazafias elemekkel gazdagodik, mig Shelleynél és Byronnál erejének tetőfokát éri: amannak a mindenségét átölelő rapszodikus természetbálványozásában, ennek teljesen átolvadó ditirambikus természetszerelmében. A természet szerepeltetésének művészi módjában mindezeket felülmúlja a centralis költő Goethe. Ö okulva Lessingnek 1766. megjelent, a költészet és festészet határait élesen s örökérvényűén szabályozó Laokoonján, tanulmányozva a Percy s Herder felfedezte népköltészetet, melyhez ugyancsak a természetet kereső áramlat vitte az elméket, megtudta védeni költészetét a botlásoktól, melyekbe előzői s kortársai éppen a túlhajtott természetszeretetet, illetőleg annak fitogtatása következtében beleestek. Felszabadítva magát a Wertherjében nyilatkozott beteges, de Rousseauénál igazabb természetszeretet alól, költészetében érzéseit majd természeti képek keretében, vagy pedig a természetnek az emberre való hatását adja tudtul. „Harzreise im Winter",