Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

I. A természetfelfogás változásai

Petőfi és a természet 27 mely sohasem szakította el a kapcsot ember és természet között s különbséget ember és természet között sohasem tett. Tavaszi sétaközben igaz rokonszenvtől indíttatva letér az útról, hogy ne zavarja a madarak dalát, a fehér galagonya-ághoz nem nyul, mert restelli bántani, s elérzékenyül egy sebesült bárány láttára, egy egér fölött, melynek fészkét feldúlta ekéjével. A panteisztikus világfelfogás, mely azt hiszi, hogy a természet összes lényeit s tárgyait egy szellem hatja át, nem pedig azt, mit a politeiszmus, hogy az egyes tüneményeket különböző megkristályosodott alakú s jellemű emberféle lények lakják, vele vonul be diadallal az európai irodalomba. Belőle indul ki az angol romantikus iskola, mely teljesen az ő világnézetét vallja s a természet ilyetén dicsőítését tűzi ki feladatául. Az u n. tóiskola költői szintén azt a meggyőződést hirdetik, hogy az emberek a városi élet zavarai közt megfeledkeztek a természetről s elvesztették az egyszerű s egészséges benyomások iránti fogékonyságot. Ezért szembeállítják a korukbeli léhaságot a természet ölén élők jellemességével, a természet szépségeit magasztalják, hogy kitűnjék a műveltségi viszonyok rútsága, ferdesége, életet lehelnek a természeti jelenségekbe, hogy kitessék a különbség ezek rendithetetlen ereje s a társadalmi élet petyhüdtsége közt. Wordsworthot „a zuhogó vizesés kápráztatja mint valami szenvedély, a magas szikla, a mély, sötét erdő őt szerelemre, magánkívül