Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

I. A természetfelfogás változásai

Petőfi és a természet 19 A mai természetszeretet ébredésének okai már most könnyen érthetők. A természettől s a természetességtől való eltérés oka a hozzávaló visszatérésnek. A paradicsom boldogsága után csak annak elvesztével áhítozunk. Az idill mindig csak akkor jelenik meg az irodalomban, ha a nemzetek költői géniusza már kimerült az emberi élet különféle eléállitásában, s abból a szükségből ered, hogy fáradt képzeletünk s elménk egyszerű viszonyokon s műformákon újra felüdüljön. Akkor, mikor a nagyvilági mesterkélt élettel, melyet XIV. Lajos hozott divatba, jól kezdtek lakni az emberek, mikor a galans világfelfogás minden természetesre sűrű leplet vetett, mikor a kétely aláásta a vallást, a fejlődő tudományok szétbonczolni kezdték a természeti tüneményeket, mikor az állam eszméjét zsarnoki önkény porba alázta s magában a költészetben is szócsilingelés, hideg bölcselkedés kapott lábra — akkor jelent meg lassankint egy uj világfelfogás, a szentimentális, mely teljes ellentétben az előbbivel, a naivval, az egyszerűséget, az igazságot, a hitet nem birta, hanem csak kereste. Érezték, hogy a nyomasztó társadalmi viszonyok közt megfeledkeztek az örökké szép, változhatlan rendű természetről, ez édes anyáról, ki mindannyiokat, bármily^vétkesek is s bármennyire meghasonlottak egymás közt, mindig szeretettel fogadja s megtért fiúként hozzá visszasiettek. Csakhogy időközben roppant változáson mentek keresztül. Nem voltak már azok a vidám, romlatlan, legfölebb 2*