Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

VII. Hasonlatok

174 Petőfi-Könyvtár ségével fonódtak össze, mely mintegy általok tiltakozik az ellen, hogy a kettőt össze ne téveszszük. A metaforák, mint rövidre vont hasonlatok, sokkal nagyobb számban is fordulnak elő nála, mint a hasonlatok. Itt is helyes poétikus érzés vezette, mert a hasonlat, mint már Aristoteles észrevette, kevésbé izgatja a képzeletet, kevesebb munkát adván annak a keresésre. Másrészről az igazi lirikus a látás pillanatában nem törődik avval, vájjon valóban szembetünő-e a hasonlatosság s nem választja el, mintegy elnézést kérve, a kettőt — ő néki akkor a kettő egyet jelent, egyet ér, ezért mi is szívesen meghajlunk az ő határozott kijelentése előtt, mely nem hagy nekünk alkalmat a meggondolásra. Ezért a legrövidebben s leghatározottabban fellépő hasonlat, a metafora mindig a legerősebben kap meg, míg a szélesre elnyújtott hasonlat tulajdonképen az, mely mindig sántikál, aminthogy a fentebbiekben is már kitűnt, hogy Petőfi, mint igazi lirikus, mindig kerüli a részletesen tárgyalt hasonlatot, mely a képnek önálló értéket tulajdonit az érzés felett. De másrészt egész érzést, vagy eszmelánczolatot nem fűz valamely képhez, hanem egyenesen képben fejezi ki. Nem azt mondja leánykájának, ki fényes palotában lakik, hogy annak, aki magasan van, le kell hajolnia az alacsonyhoz, hanem, hogy a völgybe tér a hegy patakja s az égről is a földre száll a nap. Nem azt mondja, hogy az ember boldog-