Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

VI. Petőfi alanyisága a természetfestésben

152 Petőfi-Könyvtár Arany leírja például a kies őszt, melyben olyan gyönyörű idő van, a lég oly enyhe, tiszta, mintha a csapodár tavasz jött volna vissza; leirja, hogy a megifjodott nap fénybe öltözteti a világos eget stb. s végül kérdi: Csak az ő fátyolos kedélye nem derül-e föl ? Vagy máshol elmondja, hogy az ősz mindhiába tüz virágot gyér hajába, színli csalfán a tavaszt, közte sárgul a haraszt: bár zöld az erdők lombsátora, s ha fénylik is este a mennysátor, csillag és lomb egyre ritkul stb. s végül kimondja nem is teljes összhangban a költemény bús, lemondó hangulatával: A természet termő elve ép marad s az Isten majd új nyarat ád. Petőfi nem reflektál, nem is bölcseimi gondolatokkal köti össze természetfestő dalait, hanem mindig a szivre vagy saját szívbeli viszonyaira való vonatkoztatással fejezi be. Nézzük például Tompának is egy őszi hangulatfestő költeményét. Az „Oszi táj"-nak kezdetében a költő látja a hervadást, melyet az ősz nap fénye beragyog. A hervadás és a nap világa „kedves bánat"-ot idéz elő benne. Visszagondol a tavaszra s annál jobban fáj neki a lombhullás s a dal hiánya. Nem is hiszi, hogy ez a táj volt olyan ékes, ez a határ olyan népes, ez a halom, völgy és tájék . . . s úgy érzi, mintha sírkertben járna. De a haldoklásnak e szent országát forró vággyal öleli át lelke s az elmúlás bája vesz erőt rajta. így szeretne ő is meghalni, lassan, elenyészve, végharczot nem ismerőn. Ugyanaz a gondolat, melyet Herwegh a maga