Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

VI. Petőfi alanyisága a természetfestésben

Petőfi és a természet 129 Nem úgy jelenik meg itt érzés és gondolat, mint Petőfi legtöbb előzőjénél és a természetfestő költészet német fattyuhajtásaiban. Nem párhuzamban egymás mellett adódik itt a természeti kép s az érzés, amint a. csupán okos belátás szellemi munkája hozza létre. Egyik a másikból folyik, egymást átölelik, ahogy Lenau egyik bírálatában magyarázza: „A valódi természetköltészetnek a természetet s az emberi életet benső konfliktusba kell hoznia s ebből egy harmadik organikus elevenséget kell leszármaztatnia, mely szimbólumát kell hogy jelentse annak a magasabb szellemi egységnek, mely magába foglalja a természetet s az embert." S folytatólagosan annak megfejtéséül, mért éppen a mi időnkben kezdődött a természetfestésnek ez a szubjektív módja: r,Ugy látszik, hogy a természetköltés ezen alakulása sajátságos módon összefügg a legújabb költészetet jellemző iróniával. Mintha csak az élet ironikus (a romantikusok értelmében véve a szót) fölfogása s annak fájdalmas ki nem elégítő volta közelebb hajtaná az embert a természethez, hogy vele való benső érintkezésében megkeresse az ideális megnyugvást, melyet az irónia egyoldalú disszonancziájában nem lelhet meg." Méltán kárhoztatja egy levelében azon költők eljárását, kik csak azért mennek ki a természetbe, hogy meglessék, hol nyújt költői érinkezési pontot, vagy mint Kleist Ewald naivul bevallotta: képvadászatra. „A természet az emlékezetből, melynek azonban a költői működés perczében termékeny Petőfi-Könyvtár. XXI. 9