Lenkei Henrik: Petőfi könyvtár 21. Petőfi és a természet (1910)

V. Személyesítések

Petőfi és a természet 125 nak vad sejtelme fogja el a folyót. Dühöngve rohan tovább s elrombolja azoknak szép képét, kiket előbb oly barátságosan vitt ölében. A közellépő vándor nem hallja a Niagara mély bukását, mert a körülötte zajgó hullámzás túlharsogja, de a prófétalélek távolban már hallotta zúgni a jövendőt. A költeménynek nemcsak menete, az ellentétek kiemelése, de tendencziája is hasonló. Mindkettőben legalább könnyen sejthetőleg a költő a közeledő forradalomra czéloz. Még a „Sturmesmythe" cz. költeménye is ugyanilyen szerkezetű : a tó csendesen, mintegy halotti álomban fekszik, de végre fölzavarva fölugrik s vadul ölelkezik leányaival, a felhőkkel. Mindazáltal Petőfi költeménye kimagaslik éppen egyszerűsége, közvetlensége s a csoportosításnak müvésziségével, mely finom tapintattal köti össze a leirást a zsánerképpel, az elbeszélést a lirai emóczióval. Ugyancsak szabadságszeretetét adja elénk a „Rab oroszlán", melyben az értelmességénél fogva hozzánk amúgy is közelebb álló s gyakran megénekelt állatok királyát valóságos szabadságra törő, szenvedélyes emberi lény gyanánt tünteti fel. Végtelen birodalom helyett adtak neki vasrostélyos ketreczet s őre vesszejével főbe meri vágni, min a bámuló otromba tömeg nagyot röhög. De a költő annak mintegy vigaszul s mélyebb vonatkozással, a magyar nép becsmérlőinek fenyegetésül, odakiáltja: Hogy mersz pisszenni, léha söpredék?