Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

142 Petőfi-Könyvtár Feltámadás volt! mert halál álomból Ébredt e nép szétharsogó szaván, S ifjúi szenvedélylyel lelkesüle A lantos hős magasztos lángdalán. Szilaj, malaszttelt, s uj reményt sugárzó. Volt éneke; az égi tűztől lángzó. Vallása egy volt, és szerelme egy volt: Egy élő Isten, és egy szent haza — És minden gondolatja s szívverése Az imádott, szegény honé vala. Ki büszkesége volt nehéz korának, Nem szóval, vérrel áldozott honának. Próféta volt! — és látnók szellemének Sötét alakja állott a jövőn — Vészt látott, s az örvénylő vérfolyamban Magát is ott a varázsos körön — S nem álla ellent; sejtelmes vad érzet Üzé előre — hítta őt a végzet! S a vészdulottan küszködő hazának Miként ha ő lett volna angyala, Erőt és bátorságot szétlövellő Egy Isten-szózat honfiú-dala: Eltűntekor a sors is megfordúla S a dus reményre csalódás borúla. Eltüne ő, eltüne mindörökre! Nem száll már szelleme a bérczeken, Hogy szent dala zászlóként szétlobogva Egyesítsen közös érzelmeken, S harsogja el, villámként szórva lelkét: Csak bátran magyarok, reméljetek mégl