Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

124 Petőfi-Könyvtár PETŐFIRŐL. (1902.) Ott nyugszik ő távol rengetegbe, Sírját a vihar ásta, betemette. Szendert hozott rá sok hűvös édes álom S ő boldogabb, mint volt e nagyvilágon. Mély=éges árnyak ringató ölébe, Képét az erdő álmaiba szőtte, S szavába csendül, álmodozva hallja: Dala, szerelme, csattogó haragja. Zord éjjel ha a csörtető vadállat, A rőt avarba keresi az ágyat, Neszére ébred: „ott a hívek járnak Míg a jelöletlen sírra rátalálnak!" Ha vadgalamb búg, kesereg az ágon, Ö föl-fölérez: sírj csak édes párom ; Oh örökös gyász végtelen keserve! Oh nem tud így más, nem tud így a gerle! S ha jön az orkán, harsog a vihardal, Ha birkózik az erdő a viharral: Földindulás ez! népek diadalma! Szavára ösmer a szent zivatarba. Csak álmodj! Úgyis csak e fényes álom, Mi megmaradt még néked e világon; S oly szabad hely, mint álmodtad élve,, Csak egy van: sírod s a vadonnak mélye.