Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

Petőfi a magyar költök lantján 125 Csak álmodj, merengj, vadgalamb bugáson . . . A tépett fátyol nincsen a fejfádon. Oh szebb az álom, jobb a vadon enyhe, Oh igazabb a síró felhő könnye! Bárd Miklós. PETŐFI. (1903.) Most ünnepelnek, csak rólad beszélnek, A legnagyobb, a legdicsőbb Te vagy. Árad az óda, zengedez az ének, Hozzád bocsátnak hő fohászokat. Nagyrangú urak, czifra, kényes dámák Meghódolnak, arczuk örömre gyúl; Szentté avatnak, nevedet imádják, Szobrodra koszorúk özöne hull. Hej, volt idő, hogy másként szólt a nóta: A nagy költő szitok, gúny tárgya volt. De sok víz folyt le a Tiszán azóta, Az idő árja sok nagy rést behord . . . Akkor vészt kértek a költő fejére, Mert a népért dobogott, vert szive ; Ma dicsőség és koszorú a bére, Mert hallgat most lenn a föld mélyibe! Mi nem tömjénezünk senki fiának, De meghajlunk ez óriás előtt, Ki nem hajlott meg soha rút igának S a föld porából az egekbe nőtt.