Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

Petőfi a magyar költök lantján 85 Pató Pál úr munkához lát serényen; Röstelli, hogy soká lustálkodott. A magyar nemes ősi renyheségben Nem mondja már: „Paraszté a dolog!" Költőnek, honfiúnak szobrot állit; Árpád apánk szép nyelve felvirágzik. Uj élet forrong ott a Tisza hátán S a nép immár nem él ott lomhán gyáván. A sutban egy hever csak; — hadd heverjen! Az ősök kardját rozsda verje ki. Hadd érjenek nyugodtan munka-csendben Malasztos békekor gyümölcsei. Petőfi nyelve zengjen egyedül Testvéri nép közt e hazán belül, S ragyogjon tiszta fényével fölötte A szabadság szent napja mindörökre! Reviczky Gyula. PETŐFIRŐL. Szegényes házban ringott bölcseje, Selyempárnában nem pihent feje, Arany, gyémánt nem csillogott reája, Csak anyaszern s a puszták délibábja. S hogy a gyermekből büszke ifjú lett, A „sorsharag" zúgott feje felett. Kenyere száraz s köbül volt az ágya, Nyomor volt a leghüségesb barátja.