Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

80 Petőfi-Könyvtár Visszára fordul a szó ajkukon, Isten: az Én! az eszme: a kenyér! S ha az segit csak önző czéljukon, A honfi bűne : honfiú erény! Lánglelkedet óh ! küldd alá az égből, Uj fénye hadd ragyogjon a hazának! A honszerelmet szíved belsejéből Öntsd kebelébe még a dal fiának. A napsugárból fond meg ostorod, Tisztítsd ki mester, a dal templomát, Hogy aki szellemedben osztozott, Magyar dalnok ne adja el hónát. Fejes István. PETŐFI SZOBRA ELŐTT. (1885.) Az emberek elől ide menekültem. Ide, hol a költő mintegy idvezülten Néz a magas mennybe. Oh, dicső dalnoka rég letűnt világnak, Oh, szent vértanuja hitnek, szabadságnak, Nézz le a szivembe! Nézz le a szivembe, a szivem mélyébe, Szellemed lángjával a kietlen éjbe, Gyújts világosságot S melyet rég eloltott ádáz vész viharja, Szemed pillantása éleszsze fel újra Azt az égi lángot!