Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

Petőfi a magyar költök lantján 79 Nézz le felülről, nézz le ránk alá S szemed tüzének ontva sugarát, Hints ránk a fényből, mely belángolá, Miként a villám egykor a hazát! Lement a nap, nézd, nincs egy csillagunk sem, Sötét az éj, még mécs sem hint világot; A honfi lelke, hajh! hová tekintsen ? Nem lát vezérfényt s útján égi lángot! E láng, e fény veled szállt égbe fel S árván maradt e hon bús éjszakán; Nincs lobbanó szív, nincsen hő kebel S nincs lángige a költők ajakán. Tekints alá, te lángszellem, az égből És e csapáson könyörülj hazádért; Dalom hozzád eseng az éji ködből S lelkem feléd repül egy fénysugárért. Csengjen dalod mégegyszer e hazán És vészt sikoltva zengjen ajakad, Mert amiért te éltet áldozál Hazádra újra vész, vihar szakad. E vérszentelte föld, Árpád hazája, Átélve századok véres csatáit, Most érte meg e korcs idők szakába, Hogy a dal is zsákmányra lesve ámit. Van már e honban kishitű nem egy, Ki vakmerően gúnyolja lángodat És hymnuszát elzengni oda megy, Ahol te egykor szórtad átkodat. A honszabadság szent eszméje ellen, Melynek te bátor vértanuja lettél, Baglyok huhognak a dalnok seregben, Azt üdvözölve, mit te megvetettél.