Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

66 Petőfi-Könyvtár PETŐFI SZELLEMÉHEZ. (Jászberény.) Fényes csillag! magasztos nagy szellem Ki a magasban oly fent ragyogol. Kereslek téged fájó lelkemmel, Repülnék hozzád, — nem látlak sehol! Gyakran sirok, örülök egyszerre; Siratlak, mert korán eltávozál; Örülök, mert amig él nemzetünk, Nem fog ki rajtad soha a halál! Óh Petőfi! ha lantod zenge dalt, Itt a silány föld egyes téréin, Zendül-e az isteneknek jobbján Magasztos dal, bús lelked húrjain ? Zendül-e dal, angyalok számára, Szelid, boldog világ lakóinak, Kik elmerülve a hallgatásban, Dalaidon örömmel mulatnak . . . Zendül-e a jobb világ berkiben. Andalító, csalogány éneked ? Örök tavasz, zöld pázsit, kis csermely, Hallgatja-e szerelmes beszéded? Elvitted-e a bút és a reményt, S a honszerelmet dalló lantodat? Hogy az öröklét boldog virányin Hallattasd édes-fájó hangodat?