Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

Petőfi a magyar költök lantján 45 Hol már elébb adott az ég Csillagokból fénykoszorút, Hogy, mely oda is elkísért, Elűzze a nehéz borút . . . Akárhol légy, — itt a földön, Vagy lent karján a halálnak. S fent az égben: fáj nekem, fáj, Hogy szemeim nem találnak. Önző hideg korban élünk, Oly kevés a tiszta ember, A beteg szív néma, szótlan, Panaszhangot adni sem mer! Költőt s embert egy személyben Tiszteltem én rég te benned; Sorsodon nem sirtál s másén Szemedben a könny felengedt. Úgy szeretném föl-kitárni Bánatát az én szivemnek, Melylyel egyre vérzik a mult, S minden percze a jelennek. De szivembe mind bezárom, Óh miért is ömleszszem ki ? Csak kevés ki értené azt Te kívüled, vagy tán senki? . . . Losonczy László.