Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

44 Petőfi-Könyvtár Melyet egykor kis szobádban Zengettél a föld népének: Fényes pompás palotákban, Harsog a dal, zeng az ének. A szerény kis lantot, melyet Ajándékoztak a múzsák, Babérral a nép s aranynyal A tudósok koszorúzzák. Nemzetednek, melynek éltél, Szive meg van hatva mélyen ; Kárpátoktól Adriáig Harsog e hang: Éljen, éljen! S midőn neved tisztelettel Emlegeti édes hazád, Az éljenre nemcsak Rajna, Albion is visszhangot ád . . . Szegény Sándor, szegény Sándor! Nem így volt ez hajdanában, Midőn nekem panaszkodtál, Ott, abban a kis szobában! Szegény fiú, élsz-e még te? Mert nem látta senki sírod ; Ha élsz: visszatartóztatni Örömkönnyed most nem birod. Érzi-e mély szived e szent Örömet e föld lakában? Vagy dicsőült lelked érzi Odafenn a jobb hazában!