Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

28 Petőfi-Könyvtár ERDEI LAK ÉS PETŐFI. Árgyerust oktatván a vasorrú bábák Mondák: materiam opus superábát. Értették bölcseink, s kik nem voltak kábák, Tánczra egyengetvén mindenki verslábát. Mondák : forma rei esse semper dábát. Mondák, sokszor mondák, de hiába mondák; Mert csak Isten teremt aranydús Golcondát, És csak Isten teremt keblet, mely tevékeny, Keblet, mely érzésben gazdag és termékeny. Hol meddő a kebel, sőt puszta és üres, Amit szül, nem egyéb, mint csak markó-füles. Hiába emleget varázst, bájt és kecset, Az ilyen szív nem zeng, csupán nyelve fecseg; Az ily szív lombok virágán rút hernyó, Horác szavaival — csak pedestris sermo. Ki bár tudós bagoly, igen tudós bagoly, Csak az apostolok nyergesén lovagol . . . A formát nem lehet hordani tengelyen, Mert alkotó szellem szent méhében terem. De nálad, eöcsém, fő dolog a forma. Koporsó-deszkádnak mindig meg volt orma. Hol előtted feltűnt a románcz és baliád, Ott is főleg saját érzelmidet daliád. Nem ijesztett vissza bitó és pelengér, Édes, dicső hazát, szabadságot zengél. S mig más csak poharát s egri borát látta: A te lelked Dobót és tettét imádta. Hányan verselték el, hányan a szerelmet, De csak hazug szájjal szóltak őkegyelmek. A kis szelid rózsa lett nagy napraforgó, Nehéz szaga csipős, mint a papramorgó. A sóhaj, a fohász dühöngött, mint orkán, A szív oltárlángja lett tűzhányó volkán,