Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

158 Petőfi-Könyvtár Mikor jármát megunva, síkra lép A millió rab, a lánczhordozó, S ajakad végső szavát elnyeli Az ágyúdörej, a trombitaszó! Nem volt tenálad egyik se nagyobb, S nem is születik — úgylehet — soha! Legenda szőtte be az alakod Héroszoknak dicső, szent hérosza. Nem jelez márvány ! Sírod nincs sehol! Fenséges lelked egyedül bolyong. Örök-fényt szórva, sugarazva ránk, Mint odafent a csodás napkorong! Nógrádi Pap Dezső. MENNYORSZÁG. (A Petőfi-Társaság Bulyovszky-dijával koszorúzott költemény.) Egy dördülés . . . vérző utczát szakit Futó hadsorban süvöltő golyó . . . Egy haldokló hazáért halnak itt A mártírok . . . Nekik meghalni jó. Dördül megint ... de fönt, az ég-íven Fehéregyháza halmai felett, Felhő borul míg a harcztér pihen — S ezer tört szívnek szemfedője lett. Két éjszaka ölelkezik sötéten, A magyar vérrel megöntözött réten; Csillagtalan, komor, mint a sír szája, A villám vet egy halvány szikrát rája.