Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

136 Petőfi-Könyvtár Csodálatos ének! Dal, amely tetté vált . . . Hős szellemed előtt még az ég kettévált: Véred az anyaföld szent porát csókolta S minden cseppje pályád himnuszát dalolta! Rudnyánszky Gyula. SZENT NYOMOK. — A segesvári csatasíkon. — Ez itt a szent föld ! Mindenik rögét Vér szentelé meg és a síkon át Kelő nap glóriája fogja be Az elszállt isteneknek lábnyomát! A régi Hellász édes dalnoka Lantot ragad az ősi téreken, Hol az Olymp lakója földre száll S forrást, babért teremtve megjelen, Oh, hogyne kelne dalra ajakam A gyászmezön, a csatatér felett, Hol a hazaszeretet lantosa Vérével szentelé meg a helyet! Tán a virág is ott, a helyt fakadt, Hol utolsó csókját hintette rád, Édes hazánk földe, s hol vére hullt, Megszentelőn a honi föld porát! Tán az a rög, amelyen térdelünk, Az ő szivének hamvával vegyült. Áldott szív! áldott hant! Hisz velünk E föld maradt itt árván, özvegyül!