Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

Petőfi a magyar költök lantján 117 Mikor magadhoz visszatértél, S egy félvilággal szembenéztél? — Hallod-e még? Hogy cseng bele egy dal minden csatazajba! Ő az, Petőfid; ahogy sziláján, Vad tűzzel zengi el ajka [szabadság! Harsány himnuszodat, százszor szent égi S ueyan mit adnál Néki nemzetem ? Félek, nem adhatsz semmit, sohasem. Soká lesz az, mig Ő lesz a nagyobb, Mig a dicsőség Róla rád ragyog! . . . . . . Egy vágya van csak s holnap esteiig: Segesvárnál hajh, az is betelik. Elnyeli végszavát az aczéli-zörej, A trombita hangja, az ágyúdörej . . . Holtteste felett fújó paripák Száguldanak át. Mígnem a mezőn „közös sírba rakják" Nagy dalnokodat, óh, világszabadság! Árván maradott magyar nemzetem, Óh, ne ilyen dalokkal ünnepeld Őt! Azzal emelj nevének Pantheont: Tartsd meg örökké szabadnak e hont! S hadd szálljanak a szálló ezredévek, Maradj te a Petőfi nemzetének! Szabolcska Mihály.