Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

Petőfi a magyar költök lantján 111 Érczöklökkel a rabszolga világ; Csak tör előre az árnyból Szétroncsolt rácsa szilánkjain át Az eszmék tündöklő dandárja: — Te mindég egyike lész, dicső szellem, azoknak, Kik a hősöket, vértanukat Viharos dalod árjával — Mennyei gályákként — Röpíted az orkán tájékán Az emberiség nagy czélja felé. Ha ki hall: fölvillámlik a lelke, S ujongva rohan be A tisztító zivatarba, Hol a te dörgő himnuszaid Hatalmas dallama harsog, És sasaid szálldosnak a napba, Mindennél szentebb, Hódítóbb, örökebb ideál — Lelkünk igaz istensége: Szabadsúg! Endrödi Sándor. PETŐFI. (1899.) Te Isten örök lelkének Elszakadt, zengő része voltál! Áldása csak s dicsősége e népnek, Hogy mezői felett daloltál . . . A dallamok ős forrása de hőn Szeretheté földünk göröngyét: Pazar kedvvel, hogy ép' hozzánk vetett Téged — dús méhe leggazdagabb gyöngyét!