Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

110 Petőfi-Könyvtár De mint a temetők hamvából Győzelmesen újjászülető jelenést, Ki eltépdesi végzete gyászát, Szétzúzza nyugalma bilincsét, S a halálban a halhatatlan élet Zászlóját lobogtatja feléd — Te, a beteg emberiségnek Megváltója, Jövendő! Üdv, üdv, Neked, Soha el nem enyésző Fiatalság, Dicsőségünk lángszirmu virága: Petőfi, Petőfi ! Csak gomolyogjon, borongva, vívódva, Mint rengeteg árnyék; Csak nyomakodjék zord útja homályán Ivadék ivadékra, öltőre az öltő S kergesse a földi szerencsét, — Te mindig egyikeiész, dicső szellem, azoknak, Kik a bősz rohanás zavarában, Az olcsó árúk e zsibvásárján, Szivökben az éggel az égre tekintnek, S szózatos ajkuk a mennyei ének Tiszta malasztját Hullatja le vérző sebeinkre. Ha ki hall: döbbenve megáll S álmokat űzve Beleméláz a csillagos éjbe, Hol édes dalaid Nevető rózsái virulnak S csalogányod bűvös szava csattog, Mindenható, diadalmas, örök Szerelem. Csak rázza bilincse vasát S döngesse sötét börtöne zárát