Endrődi Sándor - Baros Gyula: Petőfi könyvtár 20. Petőfi a magyar költők lantján (1910)

Előszó

Petőfi a magyar költök lantján 109 Félszázada már, Hogy a segesvári csatatéren Lant és kard kihullt a kezedből, Félszázada már. Csak röpke, futó perez Örök életed nagy időmutatóján. Az emberiség történelmének Zúgó óczeánja fölött Komor madarakként Száll egyik század a másik után, S szárnya csapásaival Éjbe sodorja Mindazt, mi mulandó, mi veszendő, — De Téged, érczes erők hárfája, Mennyei dallam, Egyetlen ütése sem érint. Csengőn s tisztán zendülsz át Az idők minden viharán S diadalmasan állsz meg A hanyatló századok düledékén. Homlokodon reszket Az égi betűkkel jegyzett titkos írás: Szellemed nagy egésze Örökélő része a nagy istenségnek, Mely a gyarló embereket A porból a csillagokba ragadja. Hozsánna Néked, földi csaták közt Áttisztult isteni lélek, Mindnyájunk szíve melegéből Sarjadzó dúslombú babérfa, Lelkünk dalnoka, te napunk, levegőnk, Ünnepelünk! — De nem úgy, Mint elesett hőst, ki mögölt a Multak kriptavilágának Vasajtaja örökre bezárult,