Váradi Antal: Petőfi könyvtár 19. Az elzárt mennyország (1910)

D. D.

D. D. 91 Hogy nemcsak Csapó élt ilyen gyalázatosan s hogy mindez nem mese, halljuk csak Szuper Károlyt, aki elsőrendű szinész létére ezt irja a naplójába Baján, 1839 márczius 29-ikén : „Bajára mentünk át. Itt sem volt jobb dolgom, miután sohasem láttam a kialkudott fizetésből egy krajczárt. Végre is, miután hazulról hozott ruháim, kiváltképpen csizmám, nagyon kopásnak indultak, néhány napi küzdés után rá tudtam magamat venni arra, hogy igazgatómat megszólítsam egy pár csizmatalpalás áráért, és csudák csodája, ő adott harmincz váltó garast. Ez volt az első pénz, mit négy hónap alatt szini keresményemből kaptam." Azt kérditek, ugy-e, hogy hát akkor miből éltek ezek a szegény nyomorultak? Isten a megmondhatója. De utalok Solymosy emlékezéseiben egy passzusra, melyben elmondja, hogy mikor már nagyon bántotta őket az éhség, betegnek jelentették magukat. Erre a falubeli jó lelkek küldöttek köcsögben töltött káposztát. Ez volt a falusi szokás. De mikor már két hétig mindennap töltött káposztát kaptak enni, — ráuntak s inkább meggyógyultak, semmint még egy hétig töltött káposztával traktálják őket. De hát az egészségesek? íme, egy fiatal szinész levele szüleihez, nyolcz havi szinészkedés után, a hatvanas években: „Kedves jó szüleim! Igaz ugyan, hogy nincs jogom kegyeteket így szólítani, mert midőn eltávoztam az édes szülei ház-