Váradi Antal: Petőfi könyvtár 19. Az elzárt mennyország (1910)

D. D.

92 Petőfi-Könyvtár tói, meg tetszettek mondani, hogy ezután többet én kegyeteket szüleimnek ne tartsam, és én bolond fővel azt mondtam, hogy engem meg fiuknak ne tartsanak, mert én színésznek megyek, — de most belátom, hogy csakis szüleim voltak irántam jó szívvel, és ha lehet, talán még egyszer megkönyörülnek rajtam. Nyolcz hete bódorgunk faluról-falura, pusztárólpusztára, és ólakban, hidasokban, kocsiszínek alatt, górékban és félszerekben játszunk, ott ütvén fel nyomorult tanyánkat, ott is aludván nagyobbára. Enni — alig ettem valamit. De így volt a többi is. Egyszer kaptunk a darázsi ispán úrtól egy tál írót, azt ettük kenyér nélkül. Tegnap és ma négy uborkánk volt, azt lopta valahol a szinlaposztó, s azon mi osztoztunk délben és este. Van, aki a kertekből répát lop, másik kalarábét rág nyersen. A direktornak volt egy fél kenyere. De én abból nem kaptam . . Minek folytassam az idézetet ? Nagynevű színész vált később belőle, de akkor közel járt az öngyilkossághoz. Benne talentum volt, de társai közül hánynak nem volt sejtelme sem az isteni szikráról, mely ő benne lobogott? Nem okosabb lett volna azoknak kapálni menni ? Halljunk csak egy kis referádát a harminczas évek végéről: „Miután híre terjedt, hogy a színészek megszöktek, omlott a sok exekuczió a direktorné nya-