Váradi Antal: Petőfi könyvtár 19. Az elzárt mennyország (1910)

Vörösmarty életéből

28 Petőfi Könyvtár külömb, hát nádviskó, melynek az oldalát kitapasztották sárral, hogy a lefolyó viz utat ne leljen a mögötte rejlő pinczébe, hol jóféle fehér borok várják a disznótor vagy paszita napját. Némelyik előtt még vidám társaság is van, mosolygó fiatalok, komoly férfiak, szelid öregek, kik úgy hirtelenében egy kis magyaros mulatságot rögtönöznek a velenczei szőllőkben, már t. i. úgy szép szeptemberi verőfényes délutánokon; igen ám, de novemberben ilyféle életképeknek se hire, se hamva. Száraz venyigék, elhagyott présházak, lombtalan fák, ittott piroslik vagy sárgul még egy-egy szárához konokul ragaszkodó szőllőlevél s holnapra tán az sem lesz, kivált ha ilyen éles szél fuj, akkor bizonyára nem, mert ez ugyancsak megrázza ám még a szilárd tetőzetet is, hát még azt az árva, ingó-bingó szőllőlevelet! Szinte csodálkozhatunk rajta, hogy az a fiatal ember ott a kis nádas présház előtt nem fázik, pedig a kocsi tetején, ahol áll, még jobban fuj a szél. Az a két sovány pej a kocsi előtt — úgy látszik — jobban rösteli a hidegben való ácsorgást, mint maga a fiatal gazda, mert daczára külömben lassú természetüknek, még kapálódzásra is vetemednek, amit külömben ama kalapálás zajának is tulajdoníthatunk, melyet az a fiatal ember visz végbe. Ahá! azért nem fázik hát, mert jó munkában va^! Egy boroshordó dugaszát kalapálja szegény, de nem nagy eredménynyel, mert ha jobbról üti meg, balra ugrik ki; hanem azért az ő türelmén nem