Váradi Antal: Petőfi könyvtár 19. Az elzárt mennyország (1910)

Egy régi intendáns

102 Petőfi-Könyvtár Józsa Gyuri lármás társasága vetődött a korcsmába. Ez a lármás kompánia egy sarok-asztalhoz ült s folyt a bor, mig észre nem vették Kisfaludyt, a sarok-asztal szerény vendégét. Józsa egyre incselkedett vele, hogy „csak úgy szopogatja a kis lőréjét, mig ők öntik a nemes italt". Addig-addig, mig Kisfaludy megsokalván a tréfálkozást, azt nem mondta, hogy ő ugyan az asztal alá nem iszsza a tisztelt társaságot, mert ahhoz nem ért, de olyat produkál, amit azok óvakodni fognak utána csinálni. A hetvenkedő kérdésre, hogy mi légyen az a hires virtus, Kisfaludy azt mondta, hogy ő nemcsak a bort iszsza meg a pohárból, de megeszi magát a poharat is. A kaczagás elnémult, mikor a poéta, kihörpentvén a poharat, pompás fogaival darabonként harapta le a pohár széleit s összemorzsolva sorra lenyelte. Ezt, persze hogy nem tudták utána csinálni, de öreg színészeink szentül meg voltak győződve, hogy ez ölte meg lassú halállal. Mikor Balogh István ezt nekünk elmesélte — s azóta már meg is irták többféleképpen — mindig arra hivatkozott, hogy Kisfaludy maga beszélte volna ezt el a Hacker-szálabeli s a régi német színházban játszó actoroknak. Bármint volt is a dolog, éppen munkássága derekán törte őt le a gonosz betegség, mert ekkor nemcsak, hogy Csákba kezdett belé, de egy nagy trilógiát is tervezett, mely III. Endrétől a Záchok végéig terjedő históriai cselekmény-fonalat szőtte volna szomorujátékká. Azonkívül gróf Széchenyi István, aki Kisfaludyt oly