Kacziány Géza: Petőfi könyvtár 18. Petőfiről és mestereiről (1909)
Szerelem átka
170 Petőfi-Könyvtár Ifj. Horvát Árpád, Szendrey Júlia fia, 1873 őszén lett elválhatatlan jó barátommá s azontúl egész haláláig mindennap együtt voltunk, ha mindketten Budapesten tartózkodtunk. Ismeretségünk első idejében egy izben atyám igy szólitá meg Árpádot: — Mondja csak, Árpád öcsém, honnan veszi maga ezt a Petőfi arczot? Ha nem szőke lenne, hanem barna, megesküdném, hogy legalább is testvére Petőfinek. A kis Árpád szelíden elmosolyodott: — Én Petőfiné utolsó fia vagyok, három fia közül az egyetlen életbenlevő. Soha senkinek e hasonlatosság föl nem tünt eddig s magam is csak aztán kezdettem az összehasonlítást, mely igazán meglepő, ha Petőfinek a Petőfi-Albumban levő daguerreotypjével hasonlítjuk össze Horvát Árpád arczképeit. Ugyanaz a sovány, hosszúkás ábrázat, a hosszú, kissé hegyes orr, a felül elszélesedő homlok, a dús hajnövés, a szemöldökök állása, az igen kiálló ajkak s alattuk a gyors bemélyedés, az egy csomóban növő pamacsszakáll, mig két oldalt teljesen csupasz, az orr alatt gyöngenövésű, de vége felé erősbödő bajusz — mely vonások sem idősb Horvát Árpádra, sem Szendrey Júliára nem ütöttek. Érdekes tünemény, hogy 1855 tájt Szendrey Júlia ismét erősen foglalkozott Petőfi emlékével, ekkorról megmaradt leveleinek jóformán minden lapján ott él újra Petőfi s a teremtésnek a nőben megnyilvánuló örök titka magyarázza meg e sajátságos tüneményt. Kéry Gyula t. barátomat többször figyelmeztettem e sajátságos dologra s a hasonlóságot az arczképek alapján ő is megdöbbentőnek találta, különösen Horvátnak azon korabeli arczképén, mely a Petőfi 1849-iki életkorának felel meg. Árpáddal engem, volt osztálytársam és benső barátom, Orlay Gyula hozott össze. Az Orlay-családot