Kacziány Géza: Petőfi könyvtár 18. Petőfiről és mestereiről (1909)

Szerelem átka

Petőfiről és mestereiről 171 tizennégy éves korom óta ismertem, az öreg OrlayPetrics Somát, a kiváló történelmi festőt, kedves nejét Nevery Annát, bájos lánykájukat, a kedves Mariskát, a korán letört fehér liliomot és Gyulát, az eszményi szép barna fiút, igen gyakran láttam, sokszor voltam náluk Stáczió-utcza 4. számú lakásukban. E család története külön tragédia. Egyes részeiben megírtam régen tárczákban. Boldogabb családi életet alig lehetett képzelnünk, mint Orlayéké volt a hatvanas évek végén. De megindult a csapások özöne: Mariska 1875-ben tüdővészben halt meg, Gyula, mint szigorló orvos, 1878-ban ugyanabban, Orlayné az élete örömétől megfosztott fájdalmas anya még egy szörnyű megpróbáltatáson megy át; halála előtt: a szobában elesik, lába eltörik, azt amputálni kell, közben az örökös fejgörcsöktői kínozott művész végleg eldobta ecsetét és csak bánatának élt, az operáczió nem sikerült, Orlayné kiszenvedett. A hű férj még eltemette nejét, hogy rögtön utána menjen. A két házastársat alig négy nap választotta el egymástól a halálban. A szegény művész, hogy a házi szükségletek napi kiadásait fedezze, legbecsesebb ereklyéitől vált meg: én közvetítettem Petőfi „Lehel vezér"-ének külön selyemkötésű emlékkönyvbe irt gyönyörű kézirata eladását Csukássi József lapszerkesztőnek, ki ezért 35 forintot adott. Ma tízszer annyit megadnának e kéziratért, mely Csukássiné halála óta lappang valahol, pedig elsőrangú ereklyéje volna a PetőfiMuzeumnak. A 35 forint Orlayné temetési költségeinek egy részét fedezte, mert épp aznap délelőttjén vittem oda a szegény művésznek, mikor már neje a ravatalon feküdt. Sokat cseveghetnék az én feledhetetlen kedves barátomról, ifj. Horvát Árpádról, atyjáról, a nagy tudós egyetemi tanárról, ki különösen fia öngyilkossága után saját fiáúl tekintett s kivel igazán bizalmas