Kacziány Géza: Petőfi könyvtár 18. Petőfiről és mestereiről (1909)

Szerelem átka

Petőfiről és mestereiről 169 Sándor! Az Isten áldja meg, meneküljön innen, hiszen tudja, hogy keresik. — Keresnek ? — kérdi az nyugtalankodva. Hozzánk már jött följelentés, hogy . . . grófnénál rejtőzködik, de nem hittük el. S ha akárkivel beszél, ne mondja meg, hogy Petőfi, inkább használja a Petrovics nevet, amely nem oly ösmerős. A Petőfi névre a székely megdöbbent és megfordult. Az Isten áldja meg! — mondotta és gyorsan elment onnan. A hivatalnok utána nézett s látta, amint az a Szentgyörgy-utczán végighaladt s aztán befordult egy mellékutczába. Midőn ez elbeszélést először hallottam atyámtól, megkérdeztem tőle, biztos-e abban, hogy a látott ember tényleg Petőfi volt. — Fiam, — mondá minden kétséget kizáró komolysággal, — igen jól ismertem Petőfit, 1846-ban jóformán mindennap beszéltem vele, mikor Pesten volt, a szemeiről megismertem s nem tévedhettem. Később hallottam, hogy ott a környéken az oláhok egy olyanforma embert vertek agyon, valami nyomozás is volt ez ügyben, ha az iratok meg volnának még ott, konstatálni lehetne, de aztán elaludt az egész. Nem sokára a találkozásunk után történt a gyilkosság is. E beszélgetésünket elmondottam a mi lelkes Petőfi-ereklye gyűjtőnknek, Kéry Gyula tisztelt barátomnak is, tehát ő is tanú lehet rá, hogy megtörtént. Az atyámmal koronként folytatott levelezésemben (midőn a fővárosból távol voltam) van is nyoma; mindig igérte, hogy leirja az egészet sajátkezüleg, de nem jutott hozzá. Hogy atyám Petőfit személyesen jól ismerte s nem arczképei után itélt, egy tény bizonyítja még.