Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1849-1852.

82 Petőfi-Könyvtár Hanem tehát — igen majd elfeledem, Hogy vagy tanulótárs s jó barátom Brokken ? Nem hittem volna én soha életemben, Hogy veled szolgáljak én egy regementben. Látod pajtás, látod, milyen ez az élet És a balsors hova űze engem s téged: Hittük volna mi ezt még akkor Aszódon, Hogy a mi számunkra ilyen sors is jusson. Jól emlékszem én még, a Galga partjára, Gráneréknél a sok gomba-vacsorára, S a Gránerék mellett a Fischer kovácsra És a házban lakó Csörföly Herminára. Te is szeretted ficzkó, de én is szerettem, Mint vadász a vadra, úgy álltunk mi lesben; Az volt a boldogabb, ki előbb meglátta, Vagy vele édesen egy pár jó szót válta. Elmúlt az az idő, nincs mi visszahozza, Boruljon hát reá feledés fátyola. Mert, ha visszanézek multam napjaira, Még nagyobb kő gördül nehéz bánatimra. Jó barátok voltunk mint tanulótársak, Hiszem, azok leszünk most is, mint bajtársak, Türjíink el hát mindent csendesen békével, Mig borult napunkat szép derű váltja fel. Nem szenvedünk másért, csak édes hazánkért, Türjük férfiasan, amit az ég ránk mért. Hanem tehát, kedves szeretett barátim, Hosszabbra nyújtani nem fogom soraim : Legelső vasárnap, amely'k reánk virrad, És az idő hozzá szenvedhető marad, Elmegyünk hozzátok látogatásképpen, Ti pedig várjatok kint a falu végén, Mert a parancs után azonnal indulunk, Csak gyalog forsponton, mert bakák vagyunk,