Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

Petőfi István

Petőfi István versei 25 költői tehetség is kevesebb volt benne, mint akár Szendrey Júliában, akár Petőfi Zoltánban, de éppen ennyire bizonyos, hogy élete a mocsoktalan becsületesség mintája lehet és hogy ő volt a család író tagjai közt az egyetlen, aki nem hozott szégyent Petőfi Sándor nagy nevére. II. Nem volna igazságos dolog, ha Petőfi Istvánnak e kötetben lévő összes verseit egyformán kritika tárgyává tennők. Túlnyomó részüket csak a maga mulattatására, vagy szorosan baráti körnek szánva írta, egyáltalán nem gondolva arra, hogy valaha napvilágot fognak látni. De még az életében tudtával és akaratával megjelent verseit sem volna méltányos szigorú birálat alá venni. Hiszen ismételten hívatlan dalnoknak nevezi magát és nem egyszer nyilatkozik kicsinylőleg verseiről: Költő lenni bár szép dolog, De e vágyról én lemondok; Gyenge madár képzeletem, Magasra nem röpíthetem. Hogy egyébként milyen szempontból kell költészetét megítélni, azt ő maga fejezte ki a legjobban e két sorában: Nem minden madárnak dala szól a szívhez, Bárha, szegény! mélyen, melegen, hőn érez.