Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1857-1858.

Petőfi István versei (J221 Oh lásd, most is az a hold jár fönt az égen És ugyanazon szép csillagok ragyognak S tanúi valának forró érzelminknek . . . Hidegséged látva vájjon mit gondolnak ? Olykor-olykor visszaóhajtom az időt, Melyben még szerelmet néked nem vallottam ; Ábrándos szemeid égető sugárin Elmerengvén lelkem olyan boldog voltam. Boldog voltam akkor, még most is az vagyok, S amig engem szeretsz, az is leszek mindig; Tekinteted, szavad két hatalom, melyek Szivembe virág, vagy tövis magvát hintik. Szerelmed a napom, amely nélkül éltem Újra vadon, puszta sivataggá vállik; Ragyogj reám napom ! ... ne hagyjál el engem. Szivemnek szerelme ragyogj reám váltig! HAJAIMBÓL IM EGY KIS FÜRT . . . Hajaimból im egy kis fürt, Mely égő agyam fölött, Mint fűszálak a vulkánon, Nőtt búm s bánatom között. Lehet, hajam minden szálát Kitépi a hóvihar; Lehet, talán igen korán Sírom halma eltakar.