Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1857-1858.

222 Petőfi-Könyvtár Lehet, hogy az életgondok Miatt hamar őszülök; Lehet, ha czélom nem érem, Még tán meg is őrülök. Minden lehet, csak az egy nem, Hogy téged feledjelek, Habár közénk sziklák, bérezek Álljanak, vagy tengerek. Vedd e fürtöt változhatlan Szerelmemnek jeléül, Hogy szivem mindig úgy érez, Mint most, mig csak meg nem hül. (1858 szept. 7.) BÚCSÚ. Elhullott a rózsa piros szirma, Fáj a lelkem . . . s hogyha tudna — sirna; Mint a földre az éj sötét árnya, Nehezedik a búbánat rája. Fáj a lelkem! De hogy is ne fájna; Hisz oly rövid volt a boldogsága, Mint árnyékom fényes nyári délben . . . Miért kellett rajta már túllépnem ? Megnehezült a sors keze rajtam! Eh, de erről szólni sem akartam; Fájó lélek oly hamar eltéved, Hej kaján sors, szivem egyre téped!