Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1857-1858.

Petőfi István versei (J213 S mig lelkem alussza Örök szép álmait, Szerető szivemnek Szétomlott hamvait Emléked sugara Dermesztő lakomban Újra lángra gyújtja. S ha majd az ég fátylát A földre lenyújtja S látsz a sötétségben Piros kék lángokat, Melyek mintha földből Vetnék ki magokat; Ne véld bolygó tűznek, Melyből gyarló lelkek Csak babonát űznek: Az szivem hamvának Emléked sugára Által meggyullasztott Lángra lobbanása . . . Örök szerelmemnek Fényes ragyogása! (1858 máj. 31.) BE IRIGYLEM . . . Be irigylem a madárnak a sorsát! . Csak végetted irigylem azt lányka, Mert nincsen az lekötve egy helyre, Mindenütt van a falombnak árnya. Volnék madár, elrepülnék veled, Messze-messze gyorsan, sebesen, Ahol lelkünk s szivünk szerelmének Élnénk ketten, boldogul, csendesen. Petőfi«K6nyvtár, XVD.