Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1857-1858.

Petőfi-Könyvtár GŐZÖSÖN. Volt idő, midőn csodáltam Sebes futásodat, Hogy méssz, mint akit egy bőszült Paripa elragad. Hah, de most, de most látom csak Mennyire csalódtam én! . . . Igaz, — szivemben akkorra Vágy nem élt, nem élt remény. Ha fönn ültem szekereden, Örültem afelett, Hogy tipornom nem kelle a Szegény, szegény földet. Gondolatim és a lelkem Túl sohasem szárnyaltak, Miként rabok börtönükben, Mindig velem maradtak. De ime most szárnyra keltek. Messze, tova járnak, A körül a kis lány körül Csak én reám várnak. Siess, vágtass, amint lehet, Csak menj, csak menj gyorsan! . . . Hogy azt a kis galambomat Mielőbb láthassam. Ámde fog-e majd örülni, Hogyha meglát engem ? Vagy hideg fogadtatástól Nem fagy-e meg lelkem ?