Bajza József dr.: Petőfi könyvtár 17. Petőfi István versei (1909)

1857-1858.

Petőfi István versei (J173 Mért szeretem téreidet? Lelkem hozzád mi is köti, Midőn legkedvesbjeimet Egy más földnek hantja födi ? Tán azért, mert a természet Szent keze, mint megalkotott, Mint szivemen sem a vészek, Sem önkény nem változtatott. Puszta, puszta! . . . látásodtól Éled szivem holt világa, Mint tavaszi fuvalomtól Rónád hervadt, vad virága. (Dános, 1857.) SZÉRŰN. Asztag oldalában ülök nagy magasan, Egerek czinczognak fölöttem, alattam; Mindegyik muzsikál, tánczol is egyúttal, Mit sem törődnek ők a jövővel s múlttal. No csak mulassatok szegény istenadták! Boldog napjaitok már úgy is számítvák; Szemgazdag kévékből épült palotátok Maholnap lerontják s hült helyét látjátok. Lent szemeim előtt vagy négy karikában Kerengőt járatnak mének s paripákkal. Csak rajta! . . . hadd járja az oktalan állat, Hogyha a ... eh, de ez maradjon talánynak!